Amikor a párunk a szülőnkként kezd el viselkedni

A párkapcsolatok széthullásának egyik oka, amikor a pár valamelyik tagja elkezd úgy viselkedni, mintha a másiknak szülője lenne. Ez egy darabig nagyon kényelmes tud lenni, azonban ez nem mehet így örökké. Ezért valamelyik fél ki akar lépni a kapcsolatból, de ez kétoldalú dolog.

Nagyon sok tudattalan mechanizmus mozgatja az embert, amikor valakivel szorosabb viszonyba kerül. Ez természetesen nem csak a párkapcsolatban van így, hanem minden más kapcsolatban is. A szülőktől kapott mintázatok, illetve a kisgyermekkorban kialakított megoldási stratégiák nagymértékben befolyásolják hogyan viselkedünk a kapcsolati helyzetekben. Sokszor már a párkapcsolat elején eldől ez a „játék”.

  1. Van az a helyzet, amikor az válik a kapcsolat alapjává, hogy „én majd megvédelek”. A másik fél pedig kvázi elfogadja ezt a szerepet, nevezetesen azt, hogy ő lesz a védett, a másik a védelmező. Ez innentől már egy egyenlőtlen viszony – mint a szülő-gyermek kapcsolatban –, hiszen az egyik „fent”, a másik pedig „lent” van. Ugyanez az egyenlőtlenség jelenik meg akkor is, amikor az egyik a másik „pszichológusaként” viselkedik. Ez tulajdonképpen az egyik változata az „én majd megvédelek” játszmának.
  2. A másik helyzet az „én majd megváltoztatlak”. Emögött a „szülősödött” fél ideálja van, és a párját ehhez az ideálhoz próbálja alakítani, nevelni. Sokszor kezdődhetnek így a mondatai, hogy „jobb lenne, ha…”, „jobban tennéd, ha…”, „miért nem vagy olyan, mint a…”. Ez hosszú távon negatívan befolyásolja a kapcsolatot, amely végül vezethet a szakításhoz.

Ennek változata az „úgy látszik nekem kell megnevelni őt”. Gondoskodni róla, hogy legyen tiszta ruhája, reggel elkészíteni a reggelijét, csomagolni tízórait, a csekkeket rendezni, megcsinálni helyette az adminisztrációját stb. Nem arról van szó, hogy nem tennénk meg ezeket a másikért, hanem arról, hogy ehhez könnyen hozzá lehet szoktatni úgy a másikat, hogy aztán el is várja, hogy ez minden egyes nap így történjen, és ha véletlenül neki kellene megcsinálnia saját magának, akkor pedig „hisztizni” kezd.

  1. A szülő-gyermek élethelyzet felidéződhet egy olyan párkapcsolatban, ahol viszonylag nagy a korkülönbség valamelyik fél „javára”. 10-15 év, de már 5 év is adhat okot erre a felállásra, természetesen itt is tudattalanul működő mechanizmusokról van szó. 

Mit lehet tenni, amikor érezzük, hogy párunk elkezd bennünket – vagy mi magunk a másikat –gyermek szerepbe helyezni?

Fontos, hogy jó kérdéseket tegyünk fel magunknak. Tulajdonképpen ez az alapja az önismereti munkának.

Milyen szituációk voltak azok, amelyekben én vagy a párom gyermekként érezte magát? 

Milyen érzések voltak bennem vagy benne, amikor egyikünk vagy a másikunk a szülő szerepébe bújt? Hogyan fejeztük ki a másik felé, hogy ez számunkra roppant kellemetlen? 

Milyen „haszon” származhat ebből? Vagyis miért jó nekem vagy neki, ha apaként/anyaként viselkedem/viselkedik? 

Lehetne még sorolni ezeket az eseteket, mindenesetre fontos tudni, hogy mindkét fél kell ezekhez a szituációkhoz, ugyanis ha az elszenvedő nem hagyná, a másik nem tudná őt bevonni a játszmájába. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy ez ennyire nem egyszerű, hiszen idő kell a felismerésekhez és a döntéshez pedig bátorság is, hogy fel merjük és akarjuk oldani ezeket a helyzeteket.

Ezekket olvasta már?