Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a vonzalom egy olyan dolog, amely csak férfi és nő között
jöhet létre. Pedig a vonzalomnak számtalan formája van, és nem csak a szexuális kapcsolódást
jelenti. Pál Ferenc A függőségtől az intimitásig c. könyvében írja le a tudósok által megállapított
definíciót, miszerint a vonzalom „Egy önkéntes kapcsolatra vonatkozó vágy, amely azért marad
fönn, mert a benne lévők élvezik egymás társaságát.” És akkor most nézzük meg, hogy ki vonzó a
számunkra is miért.
Aki ismerős a számunkra, gyakran látjuk, vagy hallgat ránk, biztonságban érezzük magunkat mellette,
ők mind mind vonzóak. Vonzó például az is, akinek tetszik a külseje számunkra. Vagy például az
extrovertált ember, aki sok mindent elárul magáról. Őszintének tituláljuk, és emiatt máris övé
minden szimpátiánk. És akkor nézzünk néhány nagyon konkrét megállapítást.
- Vonzó az, aki mellett jónak érezzük magunkat.
Azok az emberek, akik alapvetően jóban vannak magukkal, és elfogadják a másikat úgy,
ahogy van, a velük való kapcsolatban a pozitív oldalunk domborodik ki. Emiatt közelebb
érezzük magunkat hozzájuk. - Vonzónak találjuk azt is, akiről azt gondoljuk, hogy olyan, mint mi.
Úgy gondolkodik, úgy beszél… Ilyenek a barátaink, ismerőseink. És ha valamiben egy picit is
eltér a véleményünk, már távolság, sőt feszültség keletkezik közöttünk. - Aki pozitív megerősítéseket küld felénk, azt szintén vonzónak tartjuk.
Ki ne örülne neki, ha valaki észreveszi a jó tulajdonságait, meg azt, hogy mit csinál jól. - Akik szimplán kedvelnek minket.
Ez kb. olyan, mintha szövetségesre leltünk volna a munkahelyünkön. - Akiket sikerül meggyőznünk az igazunkról, az is beállhat a vonzódási sorunkba.
Általuk nő a kompetenciaélményünk, és az a tudat, hogy alkalmasak vagyunk az életre. - Akik szeretnek minket.
Pál Ferenc szerint, akinek alacsony az önértékelése, az inkább fog egy olyan embert
választani párjául, aki szereti őt. Majdnem kritika nélkül. Akinek viszont magas az
önértékelése, alaposan megválogatja, hogy kivel létesít bármiféle kapcsolatot.
Rengeteg szempontja van még a vonzódásnak, de érdemes itt hangsúlyozni, hogy a vonzódás a
másikhoz való kapcsolódás egyik eleme, de nem a legfőbb! Tehát egy párkapcsolatnak nem lehet
pusztán a vonzódás az alappillére. A kapcsolatokban fontos az intimitás is, amely csak olyanok között
alakulhat ki biztonsággal, akik tisztában vannak az érzéseikkel és képesek empatikusan figyelni a
másikra.
Tehát azért, mert valakihez a fenti szempontok miatt vonzódsz, nem vonja maga után azt is, hogy
vele akár személyes, akár párkapcsolatba kell lépned. A vonzódás nem egyenlő az elköteleződéssel!
Ha számít neked, hogy milyen alapokra helyezed a párkapcsolatod vagy egyéb kapcsolataid, keresd
mentálhigiénés szakembereinket, coachainkat vagy pszichológusainkat!