Az önismeretről

„Akiről álmodtál
Szépeket mondott csak
Én meg az igazat
De ébren vártalak
Akiről álmodtál
Egekig emelt fel
Én meg csak fogtalak
De ébren vártalak”

Ossian

Az önismereti tesztek egyik nagy nehézsége, hogy a kitöltője általában a vágyott állapotot veszi alapul a kitöltésnél, és kevéssé a jelenlegit. Más szóval vannak fogalmai arról, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik, de a teszt mindig mintha egy jobb „ént” sugallna. Emiatt az ilyenfajta tesztek a legtöbb esetben torzítanak. Mi áll ennek a jelenségnek a hátterében?

Amikor számunkra új emberrel lépünk kapcsolatba, akkor mindig szeretjük a jobbik oldalunkat mutatni, amilyenek talán nem is vagyunk, vagy a „jobbik” tulajdonságaink csak ilyen esetekben jönnek elő a mélyből. Aztán amikor mélyül a kapcsolat, egyre inkább kiismerjük egymást, „lazítunk” a jobbik énünkből, és megmutatkozik az „igazi” valónk. Úgy is mondhatnánk, hogy a személyiségünket tekintve mindig van egy olyan ideál, amit szeretnénk elérni. Verbális szinten ez így jelenik meg: „Bárcsak olyan magabiztos lehetnék…”

A másik összetevője az ideálunknak a hasonlítgatás. Szeretjük magunkat másokhoz hasonlítani, mert ő olyan, amilyenek mi is lenni szeretnénk. Ám ugyanaz az eredmény, mint az új ismeretségnél. Ideig-óráig működik, aztán megint visszatérünk oda, ahonnan elindultunk.

A fenti dalszöveget akár úgy is értelmezhetnénk, hogy legbelül van az igazi énünk, aki „ébren vár” ránk, és amelyre az évek során annyi minden rápakolódott, hogy már nehezen tudjuk kihámozni belőle igazi személyiségünket, és így kevésbé is tudjuk értékelni azt. Pedig a legelvetemültebb embernek is vannak olyan tulajdonságai, amelyeket tisztelni lehet benne. Ezért is fontos, hogy akár a szülői ház vagy az iskolai nevelés során a lehető legkevesebb ítélkezéssel találkozzon a gyermek, mert az előítéletek és a sztereotípiák teszik sokszor elfogadhatatlanná a viselkedését.

Ha Te is úgy érzed, nem tudod magad elfogadni, ha nem vagy elégedett magaddal, akkor keresd Nagyné Szauzer Ildikó mentálhigiénés segítő szakembert! https://szavakkal.hu/szakember/nagyne-szauzer-ildiko-mentalhigienes-szakember/

Ezekket olvasta már?

Pszichológia

3 dolog, amit NE fogadj meg újévkor

Minden évben szilveszterkor erősen megfogadunk valamit, amit majd későbbi időponttól kezdve lelkiismeretesen csinálni fogunk. Van ebben egy nagy illúzió, erről fogjuk most lerántani a leplet.

Elolvasom a cikket »
Pszichológia

Amikor döntést kell hozni…

Az érettség egyik jele, hogy döntéseket tudunk hozni önállóan az életünkkel kapcsolatban. Persze vannak olyanok, akik egy szempillantás alatt döntenek, és vannak, akik az utolsó

Elolvasom a cikket »