Életünk során nagyon sok visszajelzést kapunk különféle formákban. Dicséret vagy szidalmazás, elismerés vagy kritika, felmagasztalás vagy ledöngölés. Méltatják a loginkánkat, a tudásunkat és nem utolsó sorban a kinézetünket.
Azt gondoljuk, hogy ez a legutóbbi a legsarkalatosabb, hiszen az önbecsülésünket elképesztő mértékben tudja befolyásolni a legcsekélyebb kritika vagy dicséret, azzal kapcsolatban, hogy nézünk ki. Már csak azért is, mert saját magunkkal szinte minden pillanatban találkozunk: ha tükörbe nézünk, ha a telefonunkba mélyedünk, egy-egy kirakat is visszatükröz bennünket. Igen ám, de mit látunk? Ki néz vissza ránk? Valaki, aki valójában vagyunk? Vagy valaki, akivé válni akarunk?
Amikor tükörbe nézünk, vajon milyen mondatok kezdenek el az agyunkban dobolni? Le kellene már fogyni, hízni kellene egy kicsit, izmosodni kellene, huh, ott egy ősz hajszál – az ominózus mondat, amit idősebbektől hallunk: ne akarj megöregedni, mert azzal csak a gond van! –, jaj, de lapos a fejem, és még sorolhatnánk ezeket a mondatokat.
Nagyon fontos, hogy amikor ezek a mondatok zúgnak a fejünkben, akkor nem a saját hangunkon halljuk. Olyan belénk kódolt üzenetek által tesszük a magunkévá, amiket milliószor hallottunk szülőktől, nagyszülőktől, szomszédtól, tanártól stb. Nagyon nehéz megkülönböztetni a saját gondolatainktól, hogy hol kezdődik a másik gondolata és hol a miénk.
Amikor nincs feszülés a gondolatainkban, akkor az nagy valószínűséggel a sajátunk. Amikor viszont túl sok az elégedetlen hang a fejünkben, onnan már lehet tudni, hogy itt most olyan emberek hangjai szólalnak meg, akik felé korábban meg akartunk felelni.
Mit kezdünk ezekkel a hangokkal? El tudunk távolodni tőlük? Van hozzá erőnk, hogy foglalkozzunk azzal a képpel, amely korábban kialakult bennünk rólunk?
Ha nem megy vagy nehezen megy, gyere, segítünk! Keresd fel a számodra szimpatikus szakembert, foglalj nála időpontot! Várunk téged!