Érzések elfogadása – avagy ezért nincs konfliktus kezelés enélkül

Péter beszalad az irodába nagy robajjal, és ráönti kollégájára az összes haragját. „Minek vetted fel a rendeléseket, amikor azt se tudjuk, hogy képesek leszünk-e arra, hogy időben leszállítsuk a termékeket?” A kétéves Alex egy kockával belecsap a négyéves testvére hátába, amiért az elvette tőle a tűzoltót. Anya odaszalad és dühösen rácsap a kisfiú kézfejére, és azt kiabálja neki, hogy „rossz vagy”. Mi a közös a két történetben? Mindenki dühből cselekszik, és senki nem törekszik a másik megértésére. De miért káros ez hosszú távon? Hogyan kerülhető el?

Dühösek mindannyian szoktunk lenni, csak nem egyformán fejezzük ki azt. Van, aki szavakkal, van, aki hallgatással, van olyan is, aki belecsap az ajtóba – és összetöri a csontjait –, és van, aki a másikat bántja. Fizikálisan. Pedig a dühünk kiélésének és megélésének megtanulása segít abban, hogy a dühbe fektetett energiát kreatívan használjuk fel. 

Aki hallgat, az nem tudja kifejezni a haragját, befelé vezeti le, ami előbb-utóbb testi tünetekben nyilvánul meg. Vagyis a haragját maga ellen fordítja, így a szervezete azt az üzenetet kapja, hogy ez a legjobb módja a feszültség feldolgozásának, és megbetegíti magát. 

Aki „kifelé” fordítja haragját, egy fokkal jobb, mert legalább nem emészti fel magát a szervezete, de az energia még így is elvész.

Néhány alapvetés az érzésekkel kapcsolatban

  1. Szögezzük le először is, hogy mindenkinek joga van azt érezni, amit az adott pillanat kihoz belőle! Ezért senki nem felelős, mert ez tudattalan folyamat. Amit teszünk az érzéseink mentén, az viszont a mi felelősségünk. Amit tesz valaki, az belőlünk kiválthat érzéseket, de ezt nem ők okozzák, hanem bennünk keletkeznek.
  2. A másik, hogy az érzések útjelző táblák, tehát NINCSENEK JÓ ÉS ROSSZ ÉRZÉSEK! Minden érzésnek megvan a helye és ideje, és nekünk – bár sokszor nagyon nehéz –, oda kell figyelnünk rájuk, mert figyelmeztetnek minket – adott esetben – valamely hiányunkra. 
  3. Érzésekkel foglalkozni nem nőies dolog, a férfiaknak is ugyanúgy vannak érzéseik, amelyeknek fejlesztésével a pár – és mindenféle kapcsolatunk erősebbé tehető.

Az elfogadás mint a konfliktuskezelés első lépése

A bevezetőben említett első eset akár úgy is folytatódhatna, hogy Karcsi – akin Péter számonkéri a rendelést – felhörken, és erélyesen visszaszól, hogy „Mit képzelsz, hogy csak úgy rám töröd az ajtót!?” Ehelyett a következőt mondja: Látom, hogy nagyon dühös lettél a rendelések miatt. Szeretném ezt veled megbeszélni, de csak akkor tudom, ha lehiggadsz. Tudunk róla beszélni most vagy szeretnéd később megbeszélni? Az alternatíva ajánlása sokszor jól működő stratégia. Segít kioltani a dühöt, ugyanakkor nyilvánvalóvá teszi dühödt fél számára, hogy akire rázúdította a haragját, észlelte az ő érzéseit, de nem akarja őt és saját magát kellemetlen helyzetben találni. Tehát iszonyatosan fontos elfogadni, hogy a másik most így érzi magát, mert nem lehet folytatni a szituáció kezelését. És ha mindkét fél lehiggadt, utána rá lehet térni az igazi probléma feltárására azáltal, hogy mindenki elmondja az álláspontját, majd alternatívákat találnak ki a megoldásra, majd pedig kiválasztják a lehető legjobbat, kidolgozzák azt, és később visszatérnek rá, hogy jó volt-e a megoldás vagy keressenek-e másikat.

A gyermekeknél nagyon fontos, hogy már egészen kicsi korában visszatükrözzék az érzéseiket. Ezzel tulajdonképpen azt segítik elő, hogy később maguktól is képesek legyenek relevánsan meghatározni azokat, és hogy az adott pillanatban a lehetőségekhez mérten jó döntést hozzanak.

Mire figyeljünk az „elfogadásnál”? 

Nagyon fontos, hogy amikor azt mondjuk, „látom, hogy dühös vagy, …” sohase folytatódjon a de kötőszóval, mert azzal felülírjuk mindazt, amit előtte mondtunk. Vagyis elfogadjuk, de mégsem. A kétéves Alex a korának megfelelő krízisbe került, ezért dühös lett, és ezt érdemes elfogadni, visszatükrözni, megnyugtatni, és utána alternatívákat ajánlani, hogy mit csináljon ilyen esetekben.

Az elméletek és a tudományosan meghatározott lépések nagyon jók, abban az esetben, ha mellé tesszük az önismereti munkánkat is. Nem mindenki érez rá ugyanis arra, hogyan használja a módszert. Tudnunk kell először is, milyen a viszonyunk a konfliktushelyzethez. Vagy hogy mit tesz velünk egy-egy konfliktus. Szóval tudatos önismereti munka plusz módszer, egyenlő siker!

Ezekket olvasta már?