Három dolog, amire az ősz megtanít bennünket

Ahogy haladunk az őszben, egyre inkább jönnek a hűvösebb napok, és merülünk el a munkában a tanulásban. Bejegyzésünkben most arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy nem feltétlenül kell belesüppedni a „dolgos hétköznapokba”, hanem szabad megállni egy-egy percre, és visszanézni az elmúlt nyárra.

Nyári emlékek felidézése

Hétfőtől péntekig mindenki dolgozik, tanul, teszi a dolgát. Annyira belefeledkezünk a napi rutinba, hogy elfelejtjük azokat az élményeket, amelyek az elmúlt nyáron vagy akár a korábbi nyarakon átéltünk egyedül vagy családtagokkal, barátokkal. Igaz, hogy mindig az „itt és most”-ra buzdítunk, most mégis arra invitálunk, hogy állj meg egy kicsit, és tekints vissza az elmúlt nyárra, annak minden szépségére és nehézségére.

  • Milyen helyszíneket látogattál meg?
  • Kikkel voltál ezeken a helyeken?
  • Milyen élmények, gondolatok kapcsolódnak ezekhez?
  • Volt valaki, akivel átbeszélhetted ezeket?

Megköszönni az élményeket, amelyek által kicsit többek lettünk

A sok-sok élmény, amelyet átéltünk, nemcsak feltölt, hanem el is gondolkodtathat. Nem minden történés pozitív annak dacára, hogy a nyár általában a felhőtlen szórakozás időszaka.

  • Kellemes vagy kellemetlen élmények voltak ezek?
  • Ha kellemetlenek voltak, tanultál belőlük valamit? Ha igen, mit?

Amikor ezeket a kérdéseket válaszolod meg, nagyon fontos, hogy ne a negatív, hanem inkább az objektív irányba menj. Mondhatod, hogy ez történt velem, és ebből az a tapasztalatom, hogy mindenki rossz, de ez a gondolat nem visz Téged előre. Szóval nézd meg, hogy mi az, amit profitálhatsz belőle. Onnan fogod tudni, hogy jó következtetést vontál le, hogy utána eltölt a megelégedés és felszabadultság.

Aztán köszönd meg az Életnek, hogy szembejöttek veled ezek a nehézségek, mert nélkülük nem fejlődnél akkorát, amekkorát elvársz tőle.

Tiszta lappal indulni

Nagy dolog, amikor saját magunknak megadjuk az újrakezdés lehetőségét. Néha meg kell nyomni a Reset gombot ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, de ne súlyos léptekkel a mázsás „batyu” miatt, hanem könnyed léptekkel. Az elengedés mindig nagyon nehéz, mert az elengedésre váró dolog része a napi rutinunknak, szokásainknak, és nem mindig látjuk, mi mindent nyerhetünk elengedésével.

Gondold végig az alábbi kérdéseket!

  • Mi az, amit elhagynál?
  • Mi az, ami már csak lehúz, és nem enged szabadnak lenned?
  • Vannak olyan szokásaid, amelyeket már csak önmagukért csinálsz?
  • Van olyan, amit nehezen hagysz el? Miért?

A pozitív emlékekből erőt és energiát nyerünk, a negatív élményeinkből érzelmileg gazdagodhatunk, fejlődhet empátiánk. Azonban bátorság kell szembenézni velük, különben örökre velünk maradnak, és megkeseríthetik életünket. Ha szeretnéd Te is megnyomni a Reset gombot az életedben, akkor keresd szakembereinket!

LEGFRISSEBB BLOG BEJEGYZÉSEINK

Ezekket olvasta már?