Jó ez nekem? – 3 kérdés, amit tegyél fel magadnak, ha valami nem működik az életedben

Van úgy, hogy sokáig tart, amíg eljut az ember tudatáig és a szívéig, hogy rossz irányba mennek a dolgai. Van, hogy nem is akar tudomást venni róla, mert azt hiszi, ha nem foglalkozik vele, akkor nincs is. De legyünk őszinték magunkhoz. Mindannyian teljes életre vágyunk, ami azt jelenti, hogy nem érjük be kevesebbel, mint a boldogsággal, az elégedettséggel, a másik és saját magunk iránti szeretettel. Álljon itt három kérdés, amit érdemes megválaszolni, amikor egyre jobban sodródunk bele egy válsághelyzetbe.

  1. Mit érzek a helyzetemmel kapcsolatban?

Az érzések azonosítása a legőszintébb és egyben a legnehezebb dolog. Az érzelmi életünkön tudatosan kell dolgoznunk, mert fontos, hogy a párkapcsolatban vagy akár egy konfliktushelyzetben minél árnyaltabban tudjunk információt adni a másiknak a hogylétünkről. Ez ugyanis adott esetben elgondolkodtathatja a másik felet, sőt tiszteletet is érezhet irányunkban, hiszen az érzések közlése egyúttal önmagunk feltárását is jelenti. Ez hordoz némi kockázatot magában. De minél jobban meg tudom határozni az érzéseimet, annál őszintébb a kommunikációm. Az őszinteség pedig nagy ajándék a másik felé.

  1. Jó ez nekem?

Ez egy velőt rázó és két irányú kérdés. Rá tud ugyanis mutatni a helyzetben való pozíciómra. Ha nekem ez „jó”, akkor valami hasznom származik belőle, ami előfordulhat, hogy nem tisztességes. (Hogy pontosan mit jelent ez, egy másik posztban lesz róla szó.) Vagyis benne vagyok egy játszmában, amiben „felül” helyezkedem el. Tehát én mozgatom a szálakat. Gondoljunk csak egy szülő-gyermek kapcsolatra, amelyben a szülő – bár a legtöbb esetben eléri a célját a nevelés során –, mégis úgy érzi, beleroppan, mert gyermekével – legyen ő bármilyen korú – mindig falakba ütközik. Az állandó opponálás (ellenállás) ugyanis nem egészséges állapot.

Azonban, ha nem jó ez a helyzet nekem, akkor annak elszenvedője vagyok, és innen már csak egy lépés a döntés, hogy ki akarok-e lépni belőle vagy nem. Ez azonban attól is függ, hogy mennyire ég a talpam alatt a talaj.

  1. Mit tudok/vagyok hajlandó megtenni a változásért?

Az utolsó kérdés konkrétan cselekvésre szólít fel. Ha csak egy nagyon kicsi lépést is tudok megtenni, de tegyek meg magamért. Gyanús, ha azt gondolom, semmit sem tudok magamért tenni. Ugyanis felmerülhet a tanult tehetetlenség problémája. Tehát valahonnan jön ez a gondolat, hogy én képtelen vagyok változtatni a helyzetemen. Ha látom, hogy ez valamelyik felmenőmtől – vagy mindkettőtől – származik, akkor már csak azt kell kitalálni, hogyan lehet ebből kilépni. Érdemes ilyenkor szakemberhez fordulni, mert egy olyan szituációt, amelyben huzamosabb ideig benne vagyunk, nem láthatunk objektíven. Azonban, ha nem tudjuk tehetetlenségünk okát, szintén segítség lehet egy külső szemlélő.

A pszichológiában és a mentálhigiénében gyakran használt szó a munka, és ez a kifejezés is, hogy „dolgozni önmagunkon”. Az „önmunka” ugyanis sok esetben szenvedéssel jár. És nem lehet megspórolni. A fejlődéshez a szenvedésen át vezet az út. Azonban ez a szenvedés eltérő mértékű lehet. Viszont megtérül százszorosan, mert cserébe inspirációt, megoldási stratégiákat, a kapcsolatokban egy magasabbra szintre való lépést kaphatunk. Egy életen át tartó feladat, hogy jóban legyünk saját magunkkal. Hol önállóan, hol segítséggel, de mindenképpen megéri. 

Ezekket olvasta már?