Megéljük vagy túléljük a változást?

Az életünk csupa változás. A technika szélsebesen fejlődik, ami ma modern, holnap teljesen elavult. A munkahelyen kollégák jönnek-mennek, munkacsoportokat hívnak életre, aztán meg is szüntetik azokat. Új szokásokat vezetnek be egyik pillanatról a másikra, az addigiakat pedig eltörlik. Nincs szinte két egyforma nap. Tele vagyunk érzésekkel, mert kapkodjuk a fejünket, és fogalmunk sincs, hogyan dolgozzuk fel ezeket a változásokat. Pedig azt várják el tőlünk, hogy azonnal alkalmazkodjunk, ne kérdezzünk, csak csináljuk. Mégis felmerül a kérdés, hogyan lehet ennyi változás között utat találni. Hogyan tudjuk a naponta több ezer információt feldolgozni és alkalmazkodni a rengeteg újdonsághoz?

Munkahelyi környezetben az a tapasztalat, hogy a változásokkal kapcsolatos érzéseinkkel egyedül kell megküzdenünk. Esetleg a munkatársak adhatnak némi enyhet – és ez nagyon fontos, hogy az érzéseinkkel ne maradjunk egyedül –, de a hangunkat csak ők hallhatják. Pedig milyen jól esne, ha a változást bevezetők több információval szolgálnának azzal kapcsolatban, hogy miért van szükség az intézkedésekre, illetve az újabb kollégák felvételére vagy – ne adj’ isten – a régiek elbocsátására. Az információhiány feszültséget és félelmet okoz. Emiatt a legfontosabb a minél előbbi információszerzés a változás részleteiről. Ha nincs információ, a kollégák óhatatlanul is gyártani fognak. A spekuláció és a hiedelmek pedig éppen alkalmasak arra, hogy felkorbácsolják az érzéseket.

Fontos azonban tudatosítani magunkban, hogy a felülről jövő változásokra csak kis mértékben van ráhatásunk. Éppen ezért, ha már van elég tény a kezünkben, akkor elkezdhetjük a változást valahogy a magunk javára fordítani. Vagyis az igényeinket kifejezni, ha már változás van, akkor a lehető legkevésbé sérüljünk benne.

Azzal, hogy minél több részletet akarunk megtudni a változással kapcsolatban, azt közvetítjük magunkról, hogy nem siklunk el felette. Vagyis akármit nem tehetnek meg velünk. Másrészt pedig visszajelzés a munkáltató felé a proaktív, felkészült és önmagukért tenni tudó kollégák részéről, hogy változtasson a kommunikációs kultúráján, hogy minél egyértelműbb, célirányosabb és tényszerű legyen.

Az, hogy milyen a változáshoz való igazi hozzáállásunk, azt sok esetben a „belső hang”-unk mutatja meg. Ugyanis van, amikor azért kezdünk el „háborogni”, mert a többiek is ezt teszik, pedig valójában nekünk nagyon jót tenne, ha új dolgok jönnének, amelyek egy kicsit kimozdítanának jelenlegi helyzetünkből és állapotunkból.

Belső hangunk meghallása is egyfajta tudatosítás. Egyre nagyobb körülöttünk a kommunikációs zaj, és egyre kevésbé van kapcsolatunk a benyomásainkkal és megérzéseinkkel. Ezért lenne égetően fontos, hogy tudjunk saját magunkkal némi időt tölteni, hogy ne telítődjünk az érzéseinkkel, és legyen időnk feldolgozni a körülöttünk lévő eseményeket.

A változások óhatatlanul is gyásszal járnak. Valami, amit eddig megszoktunk, most máshogy fog történni, vagy teljesen új dolgot vezetnek be helyette. Esetleg egy kollégát bocsátanak el – vagy nyugdíjba megy –, akit szerettünk munkája és embersége miatt, szintén gyásszal jár.

A munkahelyen beálló változásokhoz nehéz és nem is várható el információ nélkül alkalmazkodni. Elengedhetetlen, hogy legyen valamiféle reflexiónk a körülöttünk zajló eseményekre, mert hosszútávon ki hat viselkedésünkre és lelki állapotunkra, ha visszajelzés nélkül hagyunk minden bennünket érintő változást.

Ha olyan munkahelyeden történő helyzet áll be, amely gyásszal jár, keresd szakemberünket, Deák Johanna gyászkísérőt: https://szavakkal.hu/szakember/deak-johanna-mentalhigienes-szakember/

Ha pedig a munkahelyeden való működéseddel kapcsolatos nehézségeid vannak, keresd Hézl József szervezetfejlesztési tanácsadót: https://szavakkal.hu/szakember/hezl-jozsef-mentalhigienes-szakember/

Ezekket olvasta már?