„Összes bánatom összepakolom,
holnap reggel mindet kidobok…”
Ossian
Nagyon érdekes, hogy az akciófilmek végén traumatikus eseményeken lépnek át játszi könnyedséggel. A való életben is történnek velünk rendkívül tragikus dolgok, de talán nem kell minden nap égő házból menekülni vagy robbanó autók között szlalomozni, aztán a végén elsétálni a naplementében, mintha mi sem történt volna. A kérdés, hogy mennyi idő alatt lehet feldolgozni egy traumát, egy nehéz helyzetet, kardinális.
Sokan próbálnak fájdalmas dolgokat bagatellizálni, pl. egy válást, egy szakítást vagy munkahelyváltást. Iskolában tapasztalható, hogy amikor egy tanuló a magaviselete miatt egy másik iskolába kényszerül, úgy tesz, mintha ez egy cseppet sem érintené meg. Tulajdonképpen arról van szó, hogy mennyire merjük az érzéseinket magunkhoz közel engedni. Mert hogy ez inkább a kérdés, nem az idő. Az érzések közel engedése a legtöbb esetben olyan mélyre húz, amilyen mélyre csak le lehet merülni a fájdalomban és az önsajnálatban. Azzal, hogy meg nem történtté próbáljuk tenni, attól még ott van, és dolgozik a lelkünk mélyén. Kicsit olyan ez, mint amikor egy katona hazatér a háborúból, és álmában vagy az utcán képek és hangok törnek rá, ugyanis a csatatéren történt dolgok feldolgozatlanok maradnak, és ez akár az elme megbomlásáig is vezethet. A jelenséget egyébként Poszttramuás stressz szindrómának (PTSD) nevezik.
Amennyiben nem a szőnyeg alá söprés mellett döntünk, hanem a fájdalmak elviselése mellett, akkor kezd el történni valami a lelkünkben. Ekkor kezdünk rájönni dolgokra, nosztalgia és gyász egyaránt elönthet minket. Sokat segíthet, ha a feljegyezzük a gondolatainkat, érzéseinket. Ez adhat ugyanis némi struktúrát a feldolgozási folyamatunknak.
Bármennyi idő is kell hozzá, nem tehetünk úgy, mintha semmi sem történt volna, mert az nemcsak a lelki egészségünket kezdi ki, hanem a testi egészségünket is.
Úgy érzed, vannak dolgok az életedben, amelyeket nem vagy nem jól dolgoztál fel? Gyere, segítünk!
Keresd szakembereinket bizalommal!