online-pszichológia-mentalhigénés-beszélgetések-szavakkal-012

Mi a különbség a pszichológus és a mentálhigiénés szakember között

A pszichológus és a mentálhigiénés szakember is segítő tevékenységet végez, de aki nem mozog otthonosan a témában, annak valóban nem egyértelmű, hogy melyik fogalom mit takar, hogy tulajdonképpen mi a különbség e két hivatás között, és kihez forduljunk a problémánkkal. Hogy segítsünk eligazodni a fogalmak kusza hálójában, összefoglaltuk a lényeges különbségeket e két szakma között.

Hogyan lesz valakiből pszichológus?

A pszichológus egyetemi pszichológia szakon (ami tulajdonképpen bölcsész szak) végzett szakember. Az érvényben lévő bolognai típusú egyetemi rendszerben, a három éves pszichológia szakos alapképzés (BA) elvégzése után, a végzettek viselkedéselemző képesítést szereznek, és az erre épülő két éves mesterképzés (MA) elvégzésével jogosultak a pszichológus cím használatára. Az öt éves egyetemi képzés alatt széleskörű ismereteket szereznek többek között az általános lélektan, fejlődéslélektan, szociálpszichológia és személyiség-lélektan területén.

A pszichológus vizsgálatokat végezhet, pszichológiai teszteket vehet fel, de nem gyógyít, és nem írhat fel gyógyszereket (ellentétben például a pszichiáterrel, akinek orvosi diplomája van, és az egyetem elvégzése után pszichiátriából tett szakvizsgát).

A pszichológus diploma megszerzése után szakpszichológusi végzettséget lehet szerezni, ami egy választott területre való speciális felkészítést jelent. Magyarországon kilenc ilyen szakpszichológusi képzés választható, lehet például klinikai szakpszichológus, egészségpszichológiai szakpszichológus, stb. Klinikai szakpszichológus végzettséggel foglalkozhat betegekkel is.

Ami a módszereket illeti, sokféle pszichológiai irányzatot követhetnek, de legtöbbször a probléma vagy a kliens személye határozza meg, hogy melyiket célszerű alkalmazni.

Milyen képzettséggel rendelkezik a mentálhigiénés szakember?

A mentálhigiéné – szó szerint jelentésében „lelki tisztaság” – a lelki egészség védelmének tudománya és gyakorlata, ezért elsődleges célja a lelki egészség megőrzése és fejlesztése, valamint ezen belül a megelőzés. A mentálhigiénés szakember is rendelkezik egyetemi diplomával (pedagógus, szociálpedagógus, szociális munkás, stb.), s ezen eredeti szakterületére építve végezte el a mentálhigiénés szakképzést. Az eredeti szakterületén szerzett tudását, tapasztalatát és kompetenciáit ötvözi a mentálhigiénés többlettudással.

Miben tud segíteni egy mentálhigiénés szakember?

Egy felkészült mentálhigiénés szakember ismeri azokat az eszközöket, amik segítségével támogatni tudja kliensét abban, hogy a saját erőforrásaira alapozva túllendüljön egy kritikus helyzeten, és megtalálja a megoldást az adott problémára. Segít visszatérni a „normális”, egészséges lelkiállapotba. Nem foglalkozik betegségek kezelésével, nem állít fel diagnózis, nem gyógyít. A lelki egészség felől közelíti meg a hozzá fordulókat, ebből következően olyan egészséges embereknek nyújt segítséget, akik elakadtak valamilyen lelki folyamatban, amit nem tudnak egyedül kibogozni, megoldani.

 Abban az esetben, ha a segítő beszélgetés során úgy érzi, véget ér a kompetenciája – mert mondjuk a kliens érzelmeiben „meghasadt”, vagy más személyiség- vagy hangulatzavarra utaló jelet lát, továbbirányítja a pszichológushoz. A segítői folyamatban ő az első lépcsőfok.

Nincs két egyforma pszichológus, és nincs két egyforma mentálhigiénés szakember. Ahogyan nincs két egyforma kliens, sem két egyforma probléma. A segítő beszélgetéseken a pszichológus és a mentálhigiénés szakember is a saját egyedi személyiségével van jelen, s a személyes vonásokon túl a beszélgetésekbe beleviszik a sajátspeciális szaktudásukat, képzettségüket, kompetenciáikat, tapasztalataikat. Érdemes ezért itt előzetesen tájékozódnia a szakemberekről és a szakterületükről.

 

Ezekket olvasta már?