Séra Mária – Business coach

Egyéni konzultáció

Válasszon egy időpontot

Az időpont ingyenesen módosítható vagy lemondható legkésőbb 24 órával a kezdés előtt.

Ha elégedetlen vagy, visszatérítjük a befizetett összeget

Fizethetsz kártyával vagy közvetlen banki átutalással

Szakember részletes

bemutatkozása

Úgy gondolom, hogy kiváló segítő hivatású szakembernek lenni, nem elsősorban a szakmai felkészültségen múlik – persze ez is elengedhetetlen feltétele – hanem mindenekelőtt azon, hogy az életadta szituációkban, mennyire tudtam gyakorolni az önmagammal való szembenézést, vagyis az önismeretet. Az elmúlt hosszú évek során erre is nagy hangsúlyt fektettem, szakmai tanulmányaim mellett. Ezért amikor egy kliens, megtisztel bizalmával nemcsak jól megalapozott és széleskörű szakmai tudásommal, szakértelmemmel támogatom, hanem hiteles és elfogadó személyiségemmel is körül veszem őt, biztonságos légkört teremtve. Emellett az ügyfelekkel való munkám során gazdag eszköztárból merítek, amivel elősegítem fejlődésüket, céljaik elérését. Ilyenek például a kreatív, művészetterápiás eszközök, vagy pl. Gestalt, TA (tranzakció analízis) és NLP (neuro-lingvisztikus programozás) alapú eszközök is, amik nem mást jelentenek, minthogy sok esetben az itt és mostban megjelenő elemekkel és a vizualitás eszközeivel dolgozom.

Tanulmányaim

  • • ICF kvalifikált business coach (Coach School)
  • • KRE BTK mentálhigiénés szakember (mester képzés) 
  • • Integratív Coach, Csoport és Teamcoach  - Európai Mentoring and Coaching Council (EMCC) és a Magyar Coachszervezetek Szövetsége által regisztrált, GROW (EMCC EQA) Practitioner szint
  • • Tréner (Grow Group)
  • • PCM tréner 
  • • Gyászcsoportvezető és gyásztanácsadó - Nagyfogyatkozás Egyesület 
  • • Mediátor - KEMI
  • • Oh kártya instruktor
  • • Artcoaching képzés (IndyGo)
  • • NLP Practitioner, (Dr. Bíró Gyula)
  • • WJLF BTK, bölcsész - neveléstudomány

Tapasztalataim

  • • Szakmai vezető  -  coaching üzletág
  • Egyéni fejlesztő  tevékenység 
  • • Team és csoportos coaching
  • • Life coaching
  • • Business coaching
  • • Mentoring
  • • Tanácsadás
  • • Munkaerőpiaci mentor 
  • • Társadalmi tisztségek: Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium, Mentor
Szeretettel várlak!

„Mindenki képes a fejlődésre. Megfelelő támogatással mindenki megteheti a soron következő lépést – legyen az üzleti előrelépés, vagy akár egy önismereti, spirituális utazás következő állomásának elérése. És mindig van következő lépés.”   Séra Mária vagyok, life és business coach, életvezetési tanácsadó, mentálhigiénés segítő szakember, PCM tréner, mediátor, gyászcsoportvezető és gyásztanácsadó, továbbá képződő stílustanácsadó. Az elmúlt években sokféle területen gyűjtöttem tapasztalatot és számos területet nyújtottam segítséget: segítő foglalkozású szakemberként, vezetőknek tartottam csoportos- és team coachingokat, soft skills tréningeket, valamint több száz óra egyéni folyamatot vezettem coaching és segítő beszélgetések formájában. Mentorként álláskeresőknek segítettem visszatalálni a munka világába, Jellemzően a 30-50 év közötti felnőttek keresnek meg, de voltak már idősebb és sokkal fiatalabb klienseim is. Tapasztalataim szerint korosztálytól teljesen függetlenül képes vagyok megtalálni a közös hangot klienseimmel.

Miben tudok segíteni a hozzám fordulóknak?

  • ha szeretnéd fejleszteni a munkahelyi hatékonyságodat
  • • ha problémamegoldó képességedet magasabb szintre szeretnéd emelni 
  • • ha jobban szeretnéd kezelni a konfliktusokat a munkahelyeden és más jellegű kapcsolataidban is
  • • ha kommunikációs készségeidet szeretnéd fejleszteni
  • • ha vezetői kompetenciáidat szeretnéd tudatosítani, fejleszteni
  • • ha szeretnél asszertívan, erőszakmentesen kommunikálni, de nincs hozzá eszköztárad
  • • ha az időgazdálkodásodat, priorizálásodat, feladatkiosztásodat szeretnéd fejleszteni
  • • ha azt érzed, hogy a kiégés szélén állsz, vagy csak nem szeretnél odáig eljutni
  • • ha önérvényesítést szeretnél tanulni
  • • ha a lelki, érzelmi ellenállóképességedet szeretnéd fejleszteni
  • • ha szeretnél nagyobb figyelmet fordítani a lelki egészséged megőrzésére
  • • ha a családi konfliktusaiddal nem boldogulsz, vagy párkapcsolati nehézségeid vannak, melyek akadályoznak a hatékony munkavégzésben

Amennyiben a business coaching mellett dönt, várható eredményként az alábbiakat fogja tapasztalni:

  • Eredményesebb lesz cége
  • • Motiváltabb és elkötelezettebb a csapata
  • • Sikeresebben lesz a tervezésben és megvalósításban
  • • Fejlődik a döntéshozatali képessége
  • • Vezetőként nagyobb hatékonyságra, szervezettségre tesz szert
  • • Együttműködőbb csapatmunkát hoz létre
  • • Kreatívabb működés jellemzi: új válaszokra, megoldásokra talál
  • • rendezettebb, nyugodtabb, elégedettebb életérzés kíséri
  • • stb.

 A business coaching témái lehetnek pl.:

  • Személyes teljesítmény, hatékonyság növelése
  • • Aktuális üzleti kihívások, döntéshozatal, döntéselőkészítés
  • • Érzelmi intelligencia a vezetésben
  • • Vezetői kompetenciák fejlesztése: motiválás, önbizalom, másokba, és a folyamatokba vetett bizalom, teljesítményfokozás, delegálás, time-menedzsment
  • • Konfliktuskezelés
  • • Cégen belüli együttműködés képességének fejlesztése
  • • Asszertivitás
  • • Kiegyensúlyozottság megteremtése, burn-out megelőzése
  • • Visszajelzés adás, teljesítményértékelés
  • • Work-life balance
  • • Hatalmi harcok, magatartás-kompetenciák fejlesztése (főnök-beosztott rendezetlen viszony)
  • • stb.